A mocskos férfi egy aranyhajú kisfiú kezét fogja

Ahogy a metró kiér a föld alól, a gyerek azonnal extázisba jön. Feláll a helyéről és jelezni akar, pedig tudja jól, hogy nem kell, az ajtók maguktól nyílnak és különben is, a végállomásnál szállnak le, ami még két megálló.

Visítozik, hogy jelezni akar, de a férfi lehajol hozzá és csendre inti. Amikor ő volt annyi idős, mint az unokája, egyedül kellett hazamennie az óvodából, senki nem kísérte haza. Persze, akkor még nem a légkondicionált metró szállította az utasokat az Örs vezér térig, hanem a hangosan rázkódó, nyaranta elviselhetetlenül átmelegedett HÉV.

A kisfiú keze szinte elveszik a cigarettázástól büdös tenyerében. Bő egy méter és majd' hatvan év választja el őket egymástól. A fia felesége biztosan megint leszidja majd, amiért nem bírta ki és akkor is bagózott, míg a fiút hazáig kísérte. De miért ne bagózhatna? Cigi, kávé és energiaital nélkül egyetlen napot sem bírna ki az építkezésen. Sokkal keményebb meló az, mint azt sokan hinnék. És lényegesen izzasztóbb annál, mint amit az ő drágalátos kis menye bármikor is csinált vagy csinálni fog.

Persze, a fia se különb. Amikor még pici volt, mindig arra kérte, hogy vigye magával az építkezésekre, pedig a védősisakba kétszer is elfért volna a feje. Aztán ahogy felcseperedett, rájött, hogy mégsem akarja bemocskolni magát. Ha nagy lesz, ő nem akar hulla fáradtan, izzadtan és büdösen hazajárni a munkából, mint az apja, akinek a nap végén a hideg sör jelentse leghőbb és egyetlen vágyát.

Büdössé vált neki a munka, inkább egy tágas, napfényes irodából akarta figyelni az építkezéseket, mérnök lett. Az odáig vezető út azonban apja kétkezi munkájával lett kikövezve.

A fiú kezdett fáradni, miközben a buszmegállóhoz sétáltak, de onnan legalább már csak két megállót kell utazniuk.

Aztán majd a menye néhány év múlva kitalálja, hogy az egyetlen fiából orvost akar nevelni, ami sok pénzbe kerül, ő pedig addig tolhatja tovább a malteros talicskákat, míg kétrét nem görnyed.

De nem panaszkodott, sosem tette. Régebben ez még nem volt szokás. Az emberek tették a dolgukat, mert akkor még volt dolguk. Most csak igények vannak.

Már a buszmegállóból kiszúrja a kertes ház bejáratában álló menyét. Összehúzott szemöldökkel figyeli őket, némi rosszindulatot is kiolvas a szeméből, amikor a tekintetük egymásba fúródik, majd egyből mosolyra húzódik a nő szája, amikor a kisfiára talál a tekintete.

A fiú megáll a ház bejáratánál, meghúzogatja a nagyapja kezét, jelezve, hogy azt akarja, hajoljon le hozzá. Aprócska kezecskéivel megragadja a nagyapja vállait és lehúzza magához, hogy két nagy cuppanós puszit nyomjon a nagyapja arcára.

Őt még nem zavarja a férfi büdös szaga. Lehet, hogy nem is érzi.