A németóra

Berci a legnagyobb lelki nyugalommal bámulta a leckefüzetét, az asztal túloldalán ülő Réka ellenben egyre jobban kezdett kijönni a béketűréséből.

- Berci, ne mondd, hogy nem tudod, mi a hiba – nyüstölte tízéves tanítványát Réka, de Berci továbbra sem felelt.

- Sie Ist eim Junge – bökött a hibás mondatra Réka a tolla végével. - Tegnap vettük át. Akkor még ment.

Réka sejtette, miért tüntet Berci a külön németórák ellen, de a fiú lelki problémáinak orvoslása helyett inkább csak az idegen nyelvet tanította volna meg neki. Elvégre ezért is van itt. Kezdetben még jó bulinak tűnt az egyetem mellett németórákat adnia a közeli ismerőseinek, most viszont úgy gondolta, inkább ment volna egy ruhaboltba nadrágot hajtogatni.

Pedig kezdetben szeretett Berciékhez járni, kellemes helyen, szép lakásban laknak, amilyet ő is elfogadott volna magának. Luca, Berci anyukája általában azonnal elviharzik otthonról, amikor Réka megjelenik, örül, hogy rábízhatja valakire a gyerekét, ő pedig elmehet egy shopping túrára.

Jánossal, Berci apjával még sosem találkozott. Mondjuk ez elég nehéz is lett volna, mivel a férfi Düsseldorfban dolgozott, valamilyen informatikai cégnél. Budapesten kezdte, majd az előléptetése után Németországban folytatta. Apuka örült, mert  így a fizetése is jócskán megnőtt és több pénzt költhetett a hóbortjaira, (kocsikra és karórákra), és anyuka is örült, mert ő is többet költhetett a hóbortjaira (ruhákra és ékszerekre), na meg  néha a férje távolságát is kifejezetten üdítőnek találta. János legutóbbi hazajövetelekor azonban közölte, hogy az elvileg átmenetinek szánt kihelyezését véglegesítették, úgyhogy a családnak pakolnia kell, irány Düsseldorf.

- Er ist ein Junge. Így a helyes – válaszolta meg Réka a kérdést Berci helyett. - Mivel az Junge, hímnemű, hímnemű névmást kell használni. Érted már?

Berci kezébe vette a ceruzáját, áthúzta a rossz válaszát és felé írta a jót. Réka elhúzta a fiú elől a füzetét, hogy végre a szemébe nézzen a fiú.  Berci hófehér arcocskáján két apró piros folt jelent meg, de végül felnézett a tanárjára.

- Tudom, hogy nem szeretnél Németországba menni, de légy egy kicsit belátóbb, és gondolj a szüleidre. Meglátod, tetszeni fog.

- Nem akarok Németországba menni és nem akarok németül tanulni! – fakadt ki Berci dacosan.

Remek, gondolta magában Réka. Szóval csak akkor van esély az óra folytatására, ha üzemmódot vált és amatőr pszichológussá vedlik, hogy helyrebillentse Berci lelki világát.

- Hidd el, nagyon fogod élvezni. Tök jó kaland lesz, rengeteg új barátot fogsz majd találni.

- Hazugság! Nekem a mostaniak kellenek!

- Akikkel ugyanúgy találkozhatsz majd, csak ritkábban. Anyukád mondta, hogy gyakran haza fogtok majd jönni, hogy meglátogassátok a nagymamádat.

- De az akkor sem ugyanaz. Nekem az kell, ami most van.

- Miért nem teszed meg a szüleid kedvéért? Azt hiszed, rosszat akarnak neked?

- Azt hiszem, hogy csak magukkal törődnek. Az nem is érdekli őket, hogy én mit akarok.

- Vagy csak bölcsebbek, és tudják, hogy neked is így lesz a jobb.

- Nem! – Berci arcán az apró piros folt egyre sötétebb színűvé vált, ceruzáját pedig olyan erősen szorította, hogy ujjpercei teljesen kifehéredtek. – Mindenki utálni fog!

- Hogy mondhatsz ilyen butaságot? – lepődött meg Réka a Berciből feltörő érzelmek láttán. – Meglátod, hamar barátokat fogsz szerezni és a tanáraid is nagyon jó fejek lesznek.

- Buta vagy.

- Tessék?

- Azt mondtam, hogy buta vagy. Az ilyen embereket itthon sem szeretik. Külföldön sem lehet másképp… Utálni fognak.

Berci szája vészjóslóan megremegett. Még pár perc, és mindjárt elkezd sírni, rettent meg Réka. Miért kellett nekem észrevenni azt az aprócska hibát?

- Miért gondolsz ilyeneket?

- Hát tényleg nem érted? Nem tudod, mi leszek én odakint?

- Egy ügyes, szorgalmas, tízéves kisfiú.

- Dehogy is.

- Hát akkor mi?

- Migráns.