15 könyv, amit el kell olvasnod a nyáron
Tudom, tudom, lassan már a nyár felénél járunk, de akkor is, olvasni jó - nyáron is. 15 olyan regényt gyűjtöttem össze, melyeket már régen tervbe vettem, hogy elolvasom őket augusztus végéig. Zömében könnyedebb, rövidebb olvasnivalókat láthattok a listán, melyeket nyaralásra is kényelmesen magatokkal tudtok vinni.
Edward St. Aubyn: Patrick Melrose 1.
Yrsa Sigurðardóttir: Örvény
Cara Hunter: Egy közeli ismerős
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.
Hercule Poirot, a legendás nyomozó békés vakáció reményében érkezik a világtól elzárt Csempész- szigetre - ám sajnos most sem pihenhet. Hogy megfejtse a rejtélyt, munkára kell fognia kis szürke agysejtjeit, hiszen a földön mindenütt burjánzik a gonosz, és a gyilkosra is süt a nap...
De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit.
Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné.
Edward St. Aubyn: Patrick Melrose 1.
A legfelsőbb körökhöz tartozó, mesés gazdagságban élő David
Melrose kegyetlenül uralkodik boldogtalan feleségén és ötéves fián, Patricken.
A szadista apa mellett felnövő fiúból heroinista lesz, aki a második kisregény
elején apja hamvaiért indul New Yorkba. Patrick apja emlékével együtt
függőségétől is megszabadul, majd maga is családot alapít.
Edward St. Aubyn megmutatja a hanyatló brit arisztokrácia, a
tökéletes dekadencia, erkölcstelenség, kapzsiság, sznobizmus és kegyetlenség
világát.
A Patrick Melrose-regényfolyamot két kötetben adjuk közre.
Az első három kisregényt (Nincs baj, Baj van, Van remény) augusztusban, az
utolsó kettőt (Létszükséglet, Végül) pedig ősszel vehetik kezükbe magyarul az
olvasók.
Benedict Cumberbatch főszereplésével készült sorozat St.
Aubyn művéből, ami az HBO-n látható.
(Várható megjelenés: augusztus 1.)
![]() |
Jelenkor Kiadó |
Egy iskolában tíz éve elástak egy időkapszulát. A benne
található fogalmazásokban a diákok leírták, milyennek képzelik a jövőt.
Csakhogy a gyermeki elképzelések közé egy fenyegető üzenet is került, amely
hat, monogrammal jelölt ember halálát jövendöli.
Huldar, aki elvesztette vezetői pozícióját a rendőrségnél,
úgy véli, ezzel a piti üggyel akarják távol tartani a valódi nyomozói munkától.
Ugyan valószínűtlennek tartja, hogy bárki valóra váltaná kamaszkori fantáziáit,
a biztonság kedvéért a gyerekpszichológus Freyja segítségét kéri, hogy
kideríthesse, valós-e a fenyegetés. Nemsokára döbbenetes dolgok történnek:
levágott testrészeket találnak egy kertben, majd meghal egy férfi, akinek
monogramja egyezik a fenyegető üzenetben található egyik monogrammal. Megkezdődik
a versenyfutás az idővel: Huldarnak és Freyjának meg kell találnia az üzenet
íróját, azonosítania kell a potenciális áldozatokat és a gyilkost, amíg nem
késő.
![]() |
Animus Kiadó |
Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül?
A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű
családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit - legalábbis
ezt mondja mindenki.
Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen
esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert.
Vagyis valaki hazudik.
Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből...
Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja,
mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen
szerepel Anglia minden sikerlistáján.
(Előrendelhető.)
(Előrendelhető.)
![]() |
21. Század Kiadó |
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az
intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy
problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan
egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság
határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire
vigyázzon közben?
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.
Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb
morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.
![]() |
Európa Könyvkiadó |
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
A napfénytől izzó tengerparti homokban mozdulatlan hasaló
szépség, Arlena Stuart látványa mindennaposnak számít a Jolly Roger
Szállodában. Csakhogy ezen a délelőttön épp borult az ég, és ő mégis ott
hever... megfojtották! Vajon szenvedélyből elkövetett gyilkosság történt, vagy
valami még gonoszabb lappang a háttérben? A tettes a vendégek közt rejtőzik, és
bizony nincs köztük, aki kedvelte volna az asszonyt.
Hercule Poirot, a legendás nyomozó békés vakáció reményében érkezik a világtól elzárt Csempész- szigetre - ám sajnos most sem pihenhet. Hogy megfejtse a rejtélyt, munkára kell fognia kis szürke agysejtjeit, hiszen a földön mindenütt burjánzik a gonosz, és a gyilkosra is süt a nap...
![]() |
Helikon Kiadó |
Emelie Schepp: Post mortem
Egy márciusi kora reggelen egy csúnyán összeszabdalt nőt
találnak annak norrköpingi lakásán. Philip Engström mentős ápoló ér elsőként a
helyszínre, hogy életet mentsen. Amikor újabb áldozat kerül elő, Engström
számára világossá válik a rút igazság, és visszatér oda, ahol egykor minden
elkezdődött.
Amikor Jana Berzelius ügyész kerül a nyomozás élére, ő is
kezdi felismerni a visszás szabályszerűséget. És ami elsőre egyszeri tébolyult
tettnek tűnt, hirtelen valami sokkal borzalmasabbá növi ki magát.
Ki állhat a rettenetes gyilkosságok mögött?
Csapatával, Henrik Levin bűnügyi főfelügyelővel és Mia
Bolander nyomozóval Jana eltökélte, hogy fényt derít az elkövető személyére.
Közben felkeresi őt valaki a múltjából, valaki, aki arra kényszeríti, hogy
szegje meg a törvény szabta határokat.
![]() |
Libri - Insomnia |
Lucia Berlin - Bejárónők kézikönyve - Válogatott történetek
Lucia Berlin szemügyre vette a démonait, az alkoholt, a
kábítószereket, a bántalmazó és sérült anyát, a betegségeket, a magányt, aztán
odalépett a szakadék szélére, és lenézett a mélységbe.
De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit.
Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné.
A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin
válogatott történeteit gyűjti egybe. Az írónő halála után tizenegy évvel jelent
meg a kötet, amely több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott
szerzőnek, és több mint húsz nyelvre fordították le.
![]() |
Jelenkor Kiadó |
Flynn Berry: A nővérem nevében - Egy brutális gyilkosság
nyomában
Nora vonatra száll Londonban, hogy meglátogassa vidéken élő
nővérét. De ezúttal nem várja őt az állomáson, ahogy eddig mindig. Így egyedül
megy Rachel házához és mikor belép az ajtón, ráeszmél, hogy testvére gyilkosság
áldozata lett.
A zaklatott Nora maga kezd a gyilkos utáni kutatásba.
Rachelt korábban már megtámadták. A rendőrök akkori tehetetlensége és
részvétlensége miatt, már nem tud hinni a nyomozókban. Egyre kísértik a
gyilkosságot övező titkok, a szálak összekuszálódnak. Veszélybe kerül ő maga is
és már nem is tudja, vadász-e vagy űzött vad. Ahogy félelmei rögeszmévé
fejlődnek, megváltozik, rá sem lehet ismerni -- ahogy arra a Rachelre sem, akit
Nora nyomozása felderít.
Flynn Berry írása egy figyelemre méltó rajt, egy rendkívüli,
új szerző első regénye. Egy a magával lélektani dráma a két nővér különleges
kapcsolatáról, egymás iránti feltételek nélküli szeretetéről. Folyamatos
meglepetésekkel festi meg a sötét múlt félelmetes erejét, a gyász torzító
hatalmát.
![]() |
álomgyár |
Georges Simenon: Az evertoni órásmester
Dave Galloway egy óra- és ékszerüzlet tulajdonosa
Evertonban, egy amerikai kisvárosban. Életében központi szerepet játszik kamasz
fia, akit egyedül nevel, mivel a fiú anyja évekkel ezelőtt otthagyta őket.
Boltja és lakása ugyanabban a házban vannak, munkája pontos napirend szerint
zajlik. Egy napon azonban a fiú egy közelben lakó lánnyal együtt olyan ügybe
bonyolódik, ami szembeállítja őt apjával és egész addigi környezetével.
Galloway egyetlen barátja, Musak segítségével próbálja felderíteni az ügy
szálait. Ahogy megkísérli visszanyerni fia bizalmát, lassan ráébred, mi az a
közös, több generációt jellemző vonás, ami a család minden férfi tagjának
életét alakította.
![]() |
Agave Kiadó |
Dan Simmons: Terror
Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus
nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir
John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag
legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a
legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a
sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de
folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése
jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy
a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk:
valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és
egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy
névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való
rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.
![]() |
Agave |
Jesper Stein: Szép álmokat, Feketerigó
Axel Steen helyettes felügyelő üzenetet kap a múltból. Egy
brutális nemi erőszak elkövetőjének DNS-mintája egyezést mutat egy négy évvel
korábbi felderítetlen gyilkosság elkövetőjének DNS-ével. Axel újult erővel veti
bele magát a nyomozásba. Kiderül, hogy az erőszaktevőnek több hasonlóan
kegyetlen támadás is terheli a lelkét. Miközben Axel szeretné kapcsolatba hozni
a gyilkosságot a szexuális bűncselekményekkel, kiderül, hogy a DNS-egyezés csak
gondatlanság eredménye. A szexuális bántalmazásos esetek felderítése kapcsán
mégis új nyomra lel a gyilkossági ügyben, és döbbenetes eredményre jut.
![]() |
Kossuth Kiadó |
P. G. Wodehouse: Mike és Psmith
A Bízza Psmithre!, valamint a Psmith a pénzvilágban
közkedvelt hősével, a magát minden helyzetben feltaláló, csodálatos
ékesszólással megáldott világfival ezúttal életének egy még korábbi szakaszában
találkozunk: Psmith a középiskola utolsó évfolyamán koptatja a padot,
jóban-rosszban elválaszthatatlan barátja, Mike társaságában.
A két jeles ifjú kalandjai e regényben a középiskolai
örömök, bánatok – és nem utolsósorban középiskolai csínyek – világában
zajlanak, különös tekintettel a Mike szemében mindennél fontosabb krikettre…
Psmithnek és Mike-nak természetesen ezúttal is bőséges
alkalma van, hogy minél nagyobb kalamajkába keveredjenek, de mint mindig, most
is sikerül egyesült erővel - és nem csekély csalafintasággal - kimászniuk a
slamasztikából.
(Megvásárolható: július közepétől.)
![]() |
Ciceró |
Han Kang: Nemes teremtmények
1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a
diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a
hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük
tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik
holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából
bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor
vezette rezsimé.
Elmesélni az elmesélhetetlent - erre vállalkozik a
Nemzetközi Man Booker-díjas Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul
megjelenő regényében hazája, Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában
történt 1980-as véres kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.
![]() |
Jelenkor Kiadó |
Matt Haig: Ha megáll az idő
Tom Hazard veszélyes titkot rejteget: hiába tűnik átlagos
negyvenegy éves férfinak, egy ritka betegségnek köszönhetően évszázadok óta
életben van. Előadott Shakespeare-rel, hajózott Cook kapitánnyal és koktélozott
Fitzgeralddal - de most már leginkább úgy szeretne élni, mint bárki más.
Tom az életben maradáshoz mindig új identitást vesz fel, és
ezúttal tökéletes álcát választ: történelemtanárként kezd dolgozni egy londoni
középiskolában, ahol úgy mesélhet a gyerekeknek a háborúkról és
boszorkányüldözésekről, mintha nem is lenne ezekről személyes tapasztalata.
Megpróbálhatja megszelídíteni a múltat, de az bármelyik pillanatban utolérheti.
Egyvalami pedig tilos számára: nem eshet szerelembe.
![]() |
GABO |
Mo Hayder: A bábu
Valami nincs rendben a Beechway Pszichiátriai Intézetben. Az
egyik páciens megcsonkítja magát, a másik öngyilkos lesz – mindkét esemény
váratlan áramkimaradáskor történik. A figyelőkamerák semmit sem rögzítenek. A
betegek az suttogják, visszatért a Lidérc. Kétségbeesett tettekre sarkallja
őket, éjjelente ráül a mellkasukra. A kórház dolgozói nem hisznek a
természetfeletti erőkben. De a páciensek határozottan állítják, hogy
áramkimaradáskor mindig valami furcsát észlelnek. Aztán megtalálják a
különleges rajzot, amelyet az öngyilkos beteg hagyott hátra. Egy figurát
ábrázol, amely feltűnően hasonlít a nemrégiben gyógyultan elbocsátott Isaac
Handelhez. Ilyen egyszerű lenne a megoldás? Dehogy! A pokoli cselszövés éppen
csak elkezdődött.
![]() |
Lettero |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése