9.8 – A kudarc száma


Szűk egy év után ismét megmérettem a testtömegindexem. Nagy elvárásokkal álltam fel a mérlegre. Reméltem, hogy legalább 2 kg izmot magamra szedtem az utolsó méretkezés óta, a legutóbb mért 9.8%-os testzsírszázalékomat pedig 9.2%-re redukáltam.



A mérleg mért, a nyomtató nyomtatott, a gépből kisikló lapon azonban közel sem azok az eredmények álltak, melyeket vártam. Nemhogy nem tudtam izomtömeget növelni, de 80 dekát még fogytam is, a testzsír százalékom pedig megmaradt 9.8.

Dupla kudarc. 

11 hónapon át edzettem keményen, tértem át a monoton edzőtermi edzésről a funkcionális köredzésre, hogy szálkásabb izmokra és nagyobb funkcionális erőre tegyek szert. Minden héten futottam, hogy bő félóra alatt minden nehézség nélkül meg tudjak tenni 8 kilométert és még a tőlem (kezdetben) annyira távol álló Pilates/gerinctornaórákat is bevállaltam, heti rendszerességgel.

És mi lett az eredménye?

9.8.

Ott tartok, ahonnan elindultam.


Vagyis mégsem, még azt a szintet sem érem el, mivel a felsőtestem izomzatából egy kilónyit vesztettem (kárpótlásul a lábamra 20 dekával több izom került).

Az eredmény nem elkeserített, hanem a földbe döngölt.

-  Ha az a cél, hogy izomtömeget növelj - mondta a személyedző, aki a mérést végezte -, egyél több fehérjét és szénhidrátot.

„Ha az a cél, hogy izomtömeget növelj”, hangzott el többször is a 60 perces állapotfelmérés alatt. Miért, hát nem az mindenkinek a célja, hogy az edzésének szemmel látható eredménye legyen?

Ekkor döbbentem rá, hogy életemben először most keseredtem el azon, hogy fogytam. Dagadt gyerekként  undorodtam a hurkás hasamtól és kövér fejemtől, minden vágyam a fogyás volt.

Lassan, ám annál fájdalmasabban tudatosult bennem, hogy becsapott a szemem. A mérést megelőzően úgy láttam, hogy igenis nőt a mellizmom, szélesebb lett a vállam, és a kockák is egyre szebben körvonalazódnak a hasamon.  

A harmadik fájó felismerésen az volt, hogy bármennyire is azt hittem magamról, mégsem tudtam kinőni a felszínességem. Az a cél lebegett előtte, hogy úgy nézzek ki, mint Versace divatbemutatóin a kifutón vonuló férfi modellek. 

Egészséges akarok lenni, vagy izmos? Csak most kezdem ízlelgetni a kettő közötti különbséget.

Az egyik rólam, a másik a látszatról szól.

Az egyik közelebb visz a boldogsághoz, a másik csak örök éhségérzetet okoz.

Ha a 9.8 nem is változott, a zsírréteg mögött rejtőző ember igen, még ha ezt számokkal nem is lehet kifejezni, csak a céllal, melyért ezután kezd csak el küzdeni. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések