Patrick Melrose – A férfit, akit azért szeretünk, mert annyira gyűlöletes


Van bennem sznobságra való hajlam. Ez akár még pozitív tulajdonság is lehet, mivel jelentheti az igényességet, kifinomultságot is, de lehet negatív árnyalatú is a szó, amennyiben a pökhendiségünket, beképzeltségünket és arroganciánkat leplezzük vele. Patrick Melrose-ról az utóbbi háromból mindegyik elmondható, mégis óriási élvezet olvasni az életéről szóló történetet.


A könyv "főhőse", Patrick Melrose élete egyben a szerző, Edward St. Aubyn élete is: a férfi múltja által megihletődve vetette papírra Patrick Melrose történetét, öt kisregényben, mely nálunk a Jelenkor Kiadónál, két kötetben jelenik meg, sajnos azonban a második adagra még novemberig várni kell.

Az első könyvben Patrick Melrose történetét kiskorától követhetjük nyomon: megismerhetjük a szüleit és a fényűző, mégis kiüresedett életüket, ahol talán még a látszat sem számít, csak a pénz.

A könyv egyik erőssége – természetesen csakis Aubyn fanyar humora és csípős párbeszédei után -, hogy abba a világba enged bepillantást – ráadásul igencsak hitelesen, hiszen ő is innen származik -, ahova titkon mindig be akartam (akartunk) lesni, sőt, a könyv elolvasása előtt talán még a tagja is szívesen lettem volna.

Jelenkor Kiadó
A történetben kiviláglik, hogy az angol arisztokrácia élete a munkanélküli hétköznapokról, bálokról, ivászatról és drogozásról szól. Bár a felsorolás első blikkre talán közhelyesnek tűnhet, hisz rengeteg filmben és könyvben is láthattuk, olvashattunk erről a világról, Aubyn sokkal mélyebben tapos az arisztokraták mocskában, hogy a mélyre elásott szemetet is felszínre hozza.

Az első három történet szerkezetét akár még keretesnek is nevezhetnénk – egy nagyszabású bulival kezdődik és egy hasonlóan pompás bállal zárul az első kötet. A történet elején Patrick még csak 5 éves, a végére már 30, az elején még ő kéri az anyja segítségét (amit nem kap meg), a végén viszont már ő segít a házigazda kislányának, aki nem tud elaludni a bulitól.

Bár Patrick az esetek többségében goromba, még nagyobb hányadában valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll és körülbelül állandóan ittas, mégsem egy reményvesztett alak.

Antihősnek antihős, de lassan tudatára ébred, hogy jogában áll választani, ahogy az is, hogy úgy értelmezze sanyarú gyerekkorát, ahogy akarja.

Bármennyire is kegyetlen volt vele az apja, a könyv nem a családon belüli viszályokról, generációk összeütköztetéséről szól, hiszen Aubyn szereplői már önmagukban kibékíthetetlennek látszó ellentétekkel kényszerültek együtt élni, melyeket a drog mámorában próbálnak feloldani.

A Patrick Melrose nem egy vidám történet, mégis továbbolvasásra késztet. Pont olyan hatást kelt az olvasóban, mint a Melrose által használt szerek.

A függőség mindig észrevétlenül alakul ki.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések