Siri Hustvedt: Amit szerettem - Könyvajánló

Siri Hustvedt: Amit szerettem című könyve olyan olvasási élményt nyújtott, melyet még egyik könyvtől sem kaptam. Legalább annyiszor gondoltam olvasás közben, hogy félreteszem a könyvet, mint ahányszor úgy éreztem, nem tudom letenni. Végül az utolsó oldalig kitartottam és nem bántam meg.

A történetet egy negyvenes éveiben járó Hertzberg nevű művészettörténész professzor meséli el, akinek megakad a szeme egy különleges festményen. Meg is veszi, majd az alkotójával össze is ismerkedik, rövidesen pedig össze is barátkoznak. Bill, a művész a professzor feletti lakásba költözik be feleségével. A két férfi felesége nagyjából egy időben szül, mindketten fiút. Matthew és Mark, ahogy az apjaik is, jó barátok lesznek.

Park Könyvkiadó

A családi idillt Bill rombolja össze, amikor elhagyja feleségét, a műveihez modellt álló Violetért.

A történetben szépen telnek az évek egymás után, mígnem Bill fia, Mark problémás kamasszá és megrögzött hazudozóvá válik. Bármennyire is rajong Herzberg professzorért, több alkalommal is visszaél a bizalmával, rejtélyes viselkedésén senki nem tud kiigazodni.

A fiú szerencsétlenül választja meg a legjobb barátját, Gilest, aki egy hírhedten provokatív művész. Giles fittyet hány az összes társadalmi normának, iszik, drogozik, lényegében egy androgün lénnyé alakul át – és teljesen hatása alá vonja a fiatal Markot.

Nehéz erről a könyvről úgy írnom, hogy ne áruljak el a kelleténél többet róla. Ez nem az a könyv, amit olvasva csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy nyomot tudjuk követni az eseményeket. (Pont ezért akartam letenni a könyvet.)

A cselekmény szép lassan bontakozik ki, majd hirtelen egy váratlan esemény újrarajzolja a már kialakult viszonyokat, a szereplők pedig új mozgástérbe kényszerülnek.

A karakterek összetettsége és mélysége sokban kárpótol a lassú cselekményfolyásért. (Pont ezért nem tettem le végül a könyvet.)

Vannak olyan történetek, melyeket olvasva úgy érzem, eggyé válok a szereplőkkel. Na, ez a könyv nem ilyan volt. Éppen ellenkezőleg: bármennyire is finom és részletes Husthvedt jellemábrázolásai, nagyon is távol éreztem ezeket az alakokat magamtól.

A kukkoló szerepébe kerültem, aki bármennyire is próbálná tagadni, képtelen abbahagyni a leselkedést.

Egészen egyszerűen tudni akartam, mi fog a szereplőkkel történni.

Az Amit szerettem központi motívuma a művészet, mely egyszer bámulatra méltó, fennkölt, dicsőséges fogalomként szerepel a műben, máskor pedig a romlottság,az erkölcstelenség és a pusztulás szimbólumává degradálódik.

A művészet behálózza a szereplők életét és ők maguk is műalkotássá válnak – a szó átvitt és szószerinti értelmében is.

Talán több időnek kellene eltelnie az olvasás és a végső ítélethozásom között, de azt már most kijelenthetem, hogy az Amit szerettemet azoknak ajánlom, akik igazi műkedvelők, felismerik és értékelik a történetekben elrejtett apró szépségeket.

A kellően kifinomult olvasónak Amit szerettem könnyen igazi ínyenc fogássá válhat.