Mary Shaffer, Annie Ann–Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Ha létezne idióta könyvcímért járó díj, nálam tuti a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság lenne a díjazott alkotás. Nem ez lenne azonban az egyetlen kategória, melyben jutalmaznám Mary Shaffer könyvét. A mű eddig mindent vitt nálam 2018-ban: ez a legszívmelengetőbb történet, amit idén olvastam.
Amikor a neten megláttam a könyv borítóját, kétszer is el kellett olvasnom a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság címét. Krumplihéjpite? Létezik ilyen szó? Ebben a könyvben igen.
 |
| Park Kiadó |
A történet az Anglia és Franciaország között található, jogilag a Szigetországhoz tartozó Guernsey, és az itt megalapult Krumplihéjpite Irodalmi Társaság második világháború béli kalandjait meséli el. Szégyenkezve vallom be, hogy bár történész vagyok, mindeddig fogalmam sem volt róla, hogy létezik egy Guernsey nevű angol sziget, melyet a második világháborúban megszállt a náci Németország.
A lakosok sorsa lényegében semmiben sem különbözött a szintén németek uralma alá kerülő Franciaországétól: rengeteget kellett nélkülözniük a háborús években (sőt, még utána is), sanyarú sorsukon pedig csak a saját leleményességükkel és hozzáállásukkal segíthettek. Valahogy így született meg a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság is.
Egy Londonban élő fiatal újságírónő, Juliet Ashton1 946-ban szerez tudomást a különleges irodalmi egyletről, akinek a tagjaival levelezésen keresztül tartja a kapcsolatot, mígnem rá nem szánja magát, hogy személyesen is felkeresi a vidám társaságot, hogy jobban megismerje a szomorúságban és boldogságban is bővelkedő történetüket. Juliet nem minden hátsószándék nélkül érkezik: az egyedülálló írónő, aki után több férfi is ácsingózik, könyvet szeretne írni a különleges társaságról.
Mary Shaffer könyve már a szerkesztése miatt is dicséretet érdemel (kizárólag levelekből áll, melyeket a szereplők írnak egymásnak), ám ennél sokkal nagyobb érdeme a műnek, hogy lenyűgözően realisztikus módon ábrázolja azt, hogy milyen állapotok uralkodtak közvetlenül a második világháború után Londonban és egyáltalán, mit jelentett a németek által megszállt aprócska sziget lakóinak a náci elnyomás, hogyan tudtak akkor is vidámak és reményteliek maradni, amikor semmi okuk nem volt erre.
A regény különleges formája és témája már önmagában garantálja a sikert, ám a könyvben megjelenő különleges karakterek érdekes sorsa még színesebbé és élvezetesebbé teszi az olvasmányt. Egyszerre kalandos és romantikus, a történelemszerető olvasók számára (mint amilyen például én is vagyok) pedig egész egyszerűen letehetetlen olvasmány.
A könyvből a Netflix filmet is készített (ahogy az előzetese alapján meg tudtam állapítani, egy hál’ Istennek egy 100%-osan angol gyártású filmről van szó), amit most, a regény elolvasása után már alig várom, hogy megnézhessek.
A lakosok sorsa lényegében semmiben sem különbözött a szintén németek uralma alá kerülő Franciaországétól: rengeteget kellett nélkülözniük a háborús években (sőt, még utána is), sanyarú sorsukon pedig csak a saját leleményességükkel és hozzáállásukkal segíthettek. Valahogy így született meg a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság is.
Egy Londonban élő fiatal újságírónő, Juliet Ashton1 946-ban szerez tudomást a különleges irodalmi egyletről, akinek a tagjaival levelezésen keresztül tartja a kapcsolatot, mígnem rá nem szánja magát, hogy személyesen is felkeresi a vidám társaságot, hogy jobban megismerje a szomorúságban és boldogságban is bővelkedő történetüket. Juliet nem minden hátsószándék nélkül érkezik: az egyedülálló írónő, aki után több férfi is ácsingózik, könyvet szeretne írni a különleges társaságról.
Mary Shaffer könyve már a szerkesztése miatt is dicséretet érdemel (kizárólag levelekből áll, melyeket a szereplők írnak egymásnak), ám ennél sokkal nagyobb érdeme a műnek, hogy lenyűgözően realisztikus módon ábrázolja azt, hogy milyen állapotok uralkodtak közvetlenül a második világháború után Londonban és egyáltalán, mit jelentett a németek által megszállt aprócska sziget lakóinak a náci elnyomás, hogyan tudtak akkor is vidámak és reményteliek maradni, amikor semmi okuk nem volt erre.
A regény különleges formája és témája már önmagában garantálja a sikert, ám a könyvben megjelenő különleges karakterek érdekes sorsa még színesebbé és élvezetesebbé teszi az olvasmányt. Egyszerre kalandos és romantikus, a történelemszerető olvasók számára (mint amilyen például én is vagyok) pedig egész egyszerűen letehetetlen olvasmány.
A könyvből a Netflix filmet is készített (ahogy az előzetese alapján meg tudtam állapítani, egy hál’ Istennek egy 100%-osan angol gyártású filmről van szó), amit most, a regény elolvasása után már alig várom, hogy megnézhessek.
Általában butaságnak tartom, ha egy könyvet mindenkinek ajánlanak, de a Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal én sem tudok másképp tenni – ezt a könyvet tényleg mindenkinek el kell olvasnia, egyszerűen lehetetlen nem szeretni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése