Az év legfantasztikusabb regényalakja: Patrick Melrose - Másodjára is

Patrick Melrose nem csupán egy könyvbéli karakter – egy igazi jelenség, amit lehetetlen figyelmen kvül  hagyni. Edward St. Aubyn kellemesen maró humora nem engedte, hogy kikerüljek Patrick Melrose bűvköréből, akit bármennyire is ellenszenvesnek gondoltam a regényciklus elején, pár száz oldallal később már a kedvenc antihősömmé, sőt, hősömmé nőtte ki magát.

A második Patrick Melrose-kötet két kisregényt rejt: az Ami kellt és a Végült. Az év első felében megjelent, három kisregényt tartalmazó első kötet végén egy fiatal, egyedülálló Patrick Melrose-tól búcsúzhattunk el, most azonban már egy kétgyerekes, házas ügyvéddel találkozunk, aki a leginkább elkoptatott szófordulatot alkalmazva, egy megállapodott férfi benyomását kelti.

Persze ez csak első ránézésre tűnhet így, sőt, talán még akkor sem. Ugyanis probléma bőven akad Patrick életében, és ezeknek csupán csak az egyik feléről tehet ő, a többi a családja sara. Hiába vesztette el néhány kisregénnyel korábban Patrick az általa olyannyira gyűlölt apját, a problémás családtagokból nem fogyott ki. Az időskori leépülés végső stádiumában járó anyja, Elanor lényegében kisemmizte fiát az örökségéből, ugyanis a nő dél-franciaországi nyaralóját egy bizarr szektára hagyta, ami már most haszonélvezeti jogot élvez az épület felett.

A Melrose-fanatikusok az előző regényekből már tudják, milyen sanyarú gyerekkora volt Patricknak, szadista apja és rózsaszín fellegek között élő, álmokat kergető anyja sok mindennel ellátta gyereküket, de szeretettel és gondoskodással biztosan nem.

Jelenkor Kiadó

Nem csoda, hogy Patrick fiatal felnőtt éveiben enyhén szólva is félresiklott, az viszont már annál inkább meglepő, hogy az Ami kell elején egy látszólag kötelességtudó, gyermekeit szerető és róluk gondoskodó apafigurával találjuk szembe magunkat. Melrose igazi személyiségfejlődésen ment keresztül, érett és jóval megfontoltabb férfi vált belőle.

Persze rengeteg tulajdonságát és problémáját továbbra sem tudta levetkőzni magáról. Függősége örök társa maradt az évek alatt, ahogy cinizmusa és szarkazmusa sem tud lekopni róla – hála istennek.

Bár egy meglehetősen abszurd, kifordított értékrendű társadalom mindennapiba vezet minket St. Aubyn Edward, melynek valamennyire Patrick Melrose is a része, mégsem a felső tízezer bizarr álláspontjával, hanem a címszereplő még sajátosabb nézőpontjával azonosul az olvasó.

Bármennyire is hűtlen, goromba és állandóan cinikus Patrick, gúnyos megjegyzései mindig célba találnak és ott marnak, ahol a legjobban fáj. A regény feszes és feszült párbeszédei igencsak gondolatébresztőek,  és olyan összetett témákat érintenek, mint  az élet értelmének keresése, a képmutatás, a függőség és a szeretet.

A Patrick Melrose második kötete nemcsak a humor tekintetében előzi meg az első kötetet: Az Ami kell és a Végül című kisregényekben sokkal nagyobb volumenű erkölcsi kérdésekkel kell megküzdenie Patricknak. Például: átsegítheti-e az édesanyját a túlvilágra, aki azt kéri a fiától, hogy enyhítsen szenvedésén? Vagy: szembeszegülhet-e egy fiú demens anyja végakaratával?

St. Aubyn Edward fájdalmasan kényes témákat feszeget ebben a két kisregényében is, mely más szerzőnél akár még felemás eredménnyel is végződhetett volna. Nem így St. Aubyn Edwardnál, aki remekül megtalálta az egyensúlyt aközött, mikor kell sokkolni és mikor kell megnevettetni az olvasót.

Patrick Melrose egy olyan javíthatatlan drog- és alkoholfüggő, aki másokat is könnyen a rossz útra terel. A könyv elolvasása után bennem keletkezett ürességérzet és a vágy egy újabb „adag” után aligha különbözhet a Melrose által is sokszor átélt elvonási tünetektől.