Krimik mindörökké! - Anna Ekberg: Kétség

Úgy tűnik, nálam az év végi fáradtság legfőbb jele, hogy teljes mértékben átpártoltam a könnyebben emészthető, elsősorban szórakoztató és nem elgondolkodtató krimik világába. Megélénkült krimifogyasztásom eddigi "legfinomabb fogása" az Animus Kiadónál megjelent Anna Ekberg: Kétség című könyv.

Úgy tűnik, nagy összhangban működök a könyvkiadókkal, ugyanis az utóbbi időben mindketten erősen ráfókuszáltunk a krimikre. Talán a kiadók is megérkezték, hogy ezzel a műfajjal szinte sosem lehet mellényúlni a vásárlóknál. Először a 21. Század Kiadó elevenítette fel az Európa Kiadó ’70-es ’80-as években kiadott krimisorozatát, és útjára engedte a Krimi klasszikusok sorozatát. Nem sokkal később a skandináv krimiket is gondozó Animus Kiadó is új krimisorozatot indított, Sárga könyvek néven, mely a szintén ’70-es ’80-as években kiadott, sárgaborítójú Albatrosz Kiadó krimijeire rímel.

A Sárga könyvek krimijei attól különböznek a skandináv krimiktől, hogy kevésbé borongósak és véresek, ám ez Anna Ekberg: Kétség című művénél inkább előny, semmint hátrány. Nemcsak a történet tartogat megannyi váratlan fordulatot, már a szerző neve is becsapós. Az Anna Ekberg név ugyanis nem egy hölgyet, hanem két dán férfit, Anders Ronnow Klarlundot és Jacob Weinreich-et rejti, akik korábban már számos forgatókönyvet írtak.

Animus Kiadó

Bár a krimi fülszövegének olvasásakor még azt hittem, egy középszintű krimivel lesz dolgom, mivel a könyv alapszituációja eléggé sablonosnak tűnt, szerencsére nagyot tévedtem. 

Louise egy aprócska szigeten él író barátjával, ahol egy hangulatos kis kávézót vezet. Az idill szinte tökéletes, mígnem beállít egy ismeretlen alak, aki állítja róla, hogy nem Louise, hanem Helene a neve, egy házas asszony, akinek két gyereke van.

Bármennyire is bizarrnak tűnik az idegen állítása, aki az asszony férjeként mutatkozik be, kiderül, hogy mindenben igaza van. Louise, vagyis Helene ezért kénytelen követnie a férfit, Edmundod, aki közli vele, hogy egy hatalmas cég igazgatója.  

Hiába a szembesítés, Helene emlékei nem térnek vissza,amit pedig megtud a múltjáról, kicsit sem tetszik neki. Helene alkalmazottai viselkedéséből azt olvassa ki, hogy az „előző életében” nem lopta be magát az alkalmazottai szívébe. Tényleg egy karrierista, szívtelen nő lenne, akinek a többiek tekintetében érzi magát?

Mindeközben a szigeten maradt barátja, Joachim nem nyugszik bele, hogy elveszítette szerelmét. Kideríti, hogy a nő, akinek az identitását Helene három évvel ezelőtt felvette, már halott. Louise társadalom kivetettje volt, prostituáltként kereste a kenyerét.

Joachim és Helene két külön szálon nyomoznak, mely természetesen egy adott ponton majd összeér. Míg Joachim sötét lebujokban, kétes alakok között próbálja felderíteni az igazságot, Helene a saját háza táján kutakodik, hogy megtudja, kicsoda is valójában, és mit akarnak tőle azok az emberek, akik a családjának hívják magukat.

A könyv végig olvasmányos és fordulatokban gazdag volt, sok tekintetben túltett egy szokványos skandináv krimin. Az írópáros ügyesen szerkesztett krimijében Joachim és Helene történetszála is egyformán izgalmas, nincsenek benne olyan oldalak, sőt sorok sem, melyeket szívünk szerint átugranánk. Ilyen vagy olyan módon, de minden esemény a bűnügyi szálhoz fűződik, nincsenek felesleges, sallangos mellékszálak.

A könyv legnagyobb erőssége számomra az, hogy nem követi a skandináv krimik sémáját, ahogy az angol bűnügyi regényeket sem – sikerült  egy olyan saját tónust kialakítani a szerzőpárosnak, mely egyből beszippantja az olvasót.

A rengeteg krimi közül, melyeket idén olvastam, a Kétség biztosan benne van a top 5-ben. Sőt, a top 3-ban is.